Bejelentés


Szomódi Horgász Egyesület

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.









Szomódi Horgász Egyesület

Horgász rendje

Érvényes :2021.

Az Egyesület horgász rendje:

1. A Szomódi Horgász Egyesület kezelésében három horgászható vízterület áll a horgásztagok rendelkezésére. Az I-II. egybenyitott
( kifolyás felöli) tó, a III-as tó, illetve, a IV.-es a nevelő tó. Ezen utóbbi tavon kizárólag csalihal fogása engedélyezett, az egyesületi tagok számára. A tavak területe védendő természeti terület, kérünk minden helyi és idelátogató horgászt kerülje a környezet bármilyen megváltoztatását!

2.  A horgászterületen a Szomódi HE. által kiállított, érvényes területi jegy birtokában szabad horgászni. ‌Az‌ ‌egyesület‌ ‌tagjai‌ ‌éjszaka‌ ‌is‌ ‌horgászhatnak Az ekkor elvihető hal a kezdési időpont hetének megfogható mennyisége számít. Vendégjeggyel horgászók bármely napon pirkadattól napnyugtáig horgászhatnak, ugyanez vonatkozik a gyerekhorgászokra is. Az egyesület tagjai saját fogási naplójukba dokumentálva egy bottal vendégül láthatnak egy fő idegen ( más egyesületi tag) horgászt, akinek a szabályszerű horgászatáért fellelőséggel tartoznak.

3. Az egyesület tagjai támogatói vendégjeggyel is fogadhatnak vendéghorgászt, ebben az esetben max 3 fő, a vendégül látó horgász felügyelete mellett, hal elvitele nélkül és szabályszerű módon horgászhat.

4. A KÍMÉLETI TERÜLETEN horgászni TILOS!!!
50 cm feletti pontyot elvinni TILOS!!!

Szemetelni a tavak és a horgászhely környékén TILOS!!!

5. Az Egyesületünk horgászvizein az állami horgászjegy, a horgász igazolvány, a területi engedély , a fogási napló , illetve az Egyesület által kibocsátott egyéb horgászjegy birtokában az Egyesület horgászrendjének betartásával lehet horgászni, 2 db bottal, botonként 1 db egyágú horoggal. ‌ ‌Ragadozó‌ ‌hal‌ ‌horgászata‌ ‌esetén‌ ‌a‌ ‌fogásbiztonság‌ ‌érdekében‌ ‌megengedett‌ ‌a‌ ‌több‌ ‌ágú‌ ‌horog‌ ‌használata.‌

6
.Ifjúsági
/nyugdíjas‌ jeggyel rendelkező tagok 1 bottal, rajta 1 db egyágú horoggal horgászhatnak  a horgászrend szerint.

7. Az Egyesület tagja vendéghorgászt vihet magával , aki nem egyesületi tagunk és csak közvetlenül mellette ( 5 m-en belül ) horgászhat a vendéglátó fogási naplója terhére.

8. Nemes halak kiemelésénél merítőszák használata kötelező! Az elvinni kívánt halat tartószákba téve, vízben kell tárolni.

A VISSZAHELYEZENDŐ HALLAL KÍMÉLETESEN KELL BÁNNI. A fogást nemes hal esetén azonnal be kell írni a fogási naplóba ( dátum, becsült súly). A készséget csak a beírás után szabad ismét horgászatra beszerelni.

9. A beszákolt halat kicserélni tilos!

10. Csak tiszta horgászhelyen szabad horgászni. Megszegői fegyelmileg felelősségre vonhatók.

11. Minden itt fel nem sorolt esetben az Országos Horgászrend előírásai érvényesek.

12. 50 cm feletti ponty nem vihető el!

13. Csak a 20 cm alatti keszeg vihető el!

Mennyiségi és méretkorlátozás az Egyesület horgászvizein.     Mérőszalag használata kötelező !

Felnőtt

Halfajok

Hetente

Évente

Méret

Ponty

2 db

20 db

30 cm

Amúr

Süllő vagy csuka vagy balin

Harcsa

1 db

10 db

40 cm

60 cm

Egyéb

3 kg

30 kg

----------

Ifjúsági

Halfajok

Hetente

Évente

Méret

Ponty

1 db

10 db

30 cm

Amúr

Süllő vagy csuka vagy balin

Harcsa

1 db

5 db

40 cm

60 cm

Egyéb

3 kg

15 kg

---------


Gyerek

Halfajok

Hetente

Évente

egyéb

3 kg

30 kg

 

Metzler József
horgász elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!